Tervek, félév.

Sziasztok!
Először is, bocsánat, hogy ennyit kellet várni a következő részre.
Másodszor, nagyon rosszul esik, hogy ami nem a történettel kapcsolatos bejegyzés, ahhoz nem kapok egy kommentet sem. Tényleg nagyon szar érzés. De mind1.
Harmadszor, Nagyon nagyon köszönöm Alexa Révész kommentjét! Nagyon nagyon köszönöm! Annyira jólesett amiket írtál! :) Nagyon boldoggá tettél.
Remélem tetszeni fog, ez a rész és remélem több kommentet kapok, mert néha úgy érzem, hogy magamnak írok.
Millió puszi nektek
Smile

Justin:
Nem gondoltam volna, hogy Zoe igent mond. Felkészültem arra, hogy a fejemhez vágja mekkora egy idióta vagyok, még jobban összeveszünk, elrontva ezzel a többiek karácsonyát, de nem így lett. Annyira hihetetlen, hogy a mennyasszonyom. Olyan jó érzés kimondani. Szilveszterkor Kidéknél voltunk. Összegyűlt a kis csapat és megünnepeltük az elmúlt évet, és egy teljesen új fejezet kezdődött életünkben.

Nemsokára itt a félév. Igazi végzősök vagyunk, nagyon bele kell húznunk, ha egyetemre akarunk menni. Mindenkinek megvan a terve, az álma, hogy hova megy, de nekem nincs. Én most írni akarok. És Zoe-val lenni. Ahova megy, oda megyek én is. Nem akarom elengedni őt. Még egyszer nem. Segítek neki a tanulásban, mindenben. Olyan kis feledékeny, ha nem mondom, hogy milyen idő van kint, képes lenne egy szál pizsamában elmenni suliba. Teljesen szétcsúszott, csak tanul, és tanul és tanul. Nagyon keményen. Egy csomó festményt készített, már de egyiket sem tartja „tökéletesnek”. Nekem mind az. Segíteni akartam neki, ezért szépen összeszedtem az eddig készült rajzokat illetve festményeket és beraktam a kocsimba. (1 hete kaptam anyuéktól) Beugrottam és elindultam a suli felé. Elég kihalt így délután. Csak a szakkörösök maradnak bent. Vagy akik büntetésben vannak. Mennyiszer voltam büntiben, te jóég. Borzalmas volt a sok lúzerrel összezárva. Nem ítélkezni akarok, de tényleg azok. A gonoszkodó, üresfejű, melákok. Attól függően mit csináltál, minimum kettő órát kellett ott ülni egy felügyelő tanárral. Mindig aludtam. Mást úgyse tudtam volna csinálni. Beléptem az iskolába és Mrs. Carol keresésére indultam. Megnéztem a tanáriban, az osztályában, végül a művészeti teremben találtam meg. Épp az ecseteket pakolászta, gondolom nemrég lehetett vége az egyik szakkörének.

-          Jó napot Mrs. Carol! Kopogtattam meg az ajtót szabad kezemmel.

-          Oh, szia Justin! Mi járatban? Kérdezte mosolyogva.

-          A segítségét szeretném kérni. – léptem be a terembe és óvatosan letettem a remekműveket egy padra. – Zoe teljese szétcsúszott. Semmi sem elég jó neki, és arra gondoltam, segíthetne kiválasztani néhány képet a felvételijéhez. Ő képtelen választani, és mindig újat akar csinálni, én pedig nem nagyon értek az ilyenekhez. Szerintem az összes jó..

-          Zoe a legjobb tanítványom. Mindig 110% nyújt az órákon, rengeteg díjat nyert a műveivel. És még mindig nincs megelégedve magával? Ciccegve csóválta a fejét majd leült és elkezdte szétválogatni a képeket. – A tájképek gyönyörűek, de jobban mennek neki a portrék. Á, meg is van az egyik. EZ te vagy? Csúsztatott elém egy képet. Erre emlékszem. Elmélyedve bambultam magam elé, Zoe pedig megragadta ezt a pillanatot. Szénceruzával örökítette meg, tiszta maszat volt utána. Némán bólintottam. Mrs. Carol kiválasztott még egy tájképet, ami szerintem fantasztikus volt, és egy nonfiguratív mintákat ábrázoló rajzot.

-          Fel fogják venni? Kérdeztem aggódva.

-          Figyelj, írok neki egy ajánló levelet. Fantasztikus személyisége van. Visszafogott mégis szókimondó, félénk, de bátor is. Az elmúlt években nem találkoztam hozzá hasonló diákkal. Mindig tudja, mit mikor kell, olyan technikákat sajátít el egy óra alkalmával, amit mások hosszú évek során sem képesek tökéletes alkalmazni. Az is egy jó pont, hogy kitűnő lesz félévkor, és reményeim szerint évvégén is. Részt vett szinte az összes iskolai rendezvényen, iskolák közötti vetélkedőn művészeti ágban 1.-lett egymás után háromszor. Minden megvan, ahhoz, hogy fölvegyék. Szerintem elkezdhettek lakást nézni. Kacsintott a tanárnő.

-          Várjon, kitűnő lett? Kérdeztem hitetlenkedve.

-          Ezt nem szabadott volna elmondanom, de igen. Tegnap vitattuk meg a félévi osztályzatokat. Semmi félnivalód. Nagyon jó lett a félévid.

-          Köszönöm a segítséget! Búcsúztam el majd megkerestem Z-t. Természetesen hulla fáradtan kullogott ki a rajzteremből.

-          Kicsim! Karoltam át hátulról. Kissé megijedhetett, mert aprót sikkantott.

-          Justin! Csimpaszkodott a nyakamba. Szerintem már most alszik.

-          Gyere, menjünk! Az utón elaludt, így óvatosan kivettem az autóból és felvittem a szobájába. Betakartam, majd mellé feküdtem. Csak gyönyörködtem finom vonásaiban. Lenyűgöző egy teremtmény az már egyszer biztos. Elővettem egy könyvet, már csak pár oldal van belőle. Egyik kezemmel Z-t simogattam, míg másikkal a könyvet fogtam. Én is elbóbiskolhattam, mert kuncogásra ébredtem. Óvatosan kilestem szempilláim mögül. Zoe nem bírt magával, most hogy kipihente magát fel volt pörögve. Éppen ki akarta húzni alólam a plédet és sehogy sem bírta. Élvezettel néztem szenvedését, majd egy hirtelen mozdulattal magam alá szorítottam. Küzdött ellene, de aztán elkezdett nevetni.

-          Miaz? Kérdeztem mosolyogva.

-          Umm.. Szemüvegben aludtál el. És ott maradt a nyoma! Mutatott arcomra. Elég érdekes pózban lehetett rajtam, mert az arcom bal felén egy ferde csík húzódott. Újra elkaptam Z.-t.

-          Mondok valamit, jó?

-          Okii. Nézett rám azokkal a hihetetlenül zöld szemeivel.

-          Ma beszéltem Mrs.Carolal. És.. azt mondta, hogy a félévid.. Húztam egy kicsit.

-          Mondd már! Ült fel idegesen.

-          Kitűnő lett. Érted?! Sikerült! Amiért annyit küzdöttel. Sikerült.

-          Komolyan?! De ezt neked köszönhetem. Ha te nem tartod bennem a lelket, nem sikerült volna! Miután megölelgetet és kaptam pár édes csókot, felugrott és sikítozva felhívta Jent. Csak annyit hallottam, hogy mindketten sikítoznak, és nagyon örülnek. Mosolyogva mentem le a konyhába. Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle Z kedvenc sütijét. Édes, krémes, habos és gyümölcsös. Felvittem neki és mosolyogva ültem le mellé az ágyra.

-          Ez az enyém? Komolyan? Rávette magát a sütire és pár percen belül már a pocakjában volt. –Köszönöm! Nyomott csókot az arcomra. – Egyébként hova lettek az alkotásaim? Kérdezte két csók között.

-          Mrs. Carolnál. Segített kiválasztani, hogy melyikeket tedd a jelentkezés mellé. Azt mondta ír neked egy ajánló levelet.

-          Köszönöm! Mondta szipogva.

-          Szeretlek kicsim. Viszont valamit meg kell beszélnünk. Komolyodtam el. Kissé megijedt, mert elfehéredett. 

-          Jól van. Baj van? Kérdezte aggódva.

-          Nem dehogyis. Nem akarok egyetemre menni. Írni akarok és veled lenni. Ha te Washingtonba mész, akkor én oda megyek.

-          Biztos, hogy nem akarsz? Kérdezte.

-          Biztos. Míg te tanulsz, addig én dolgozok és írok. Keresünk majd egy cuki kis házat, és oda költözünk, oké? Kérdeztem, s eltűrtem egy kósza tincset arcából.

-          Lehetne ennél tökéletesebb életem? Bújt hozzám mosolyogva.

A féléviket megkaptuk. Az enyém nagyon jó lett az előző évekhez képest. Csupa négyeseim vannak. Király. A lányok kitűnőek lettek és nagy meglepetésünkre Dave is. Jen tanárnő szeretne lenni, Dave építész, Kid szintén tanár szeretne lenni, Linds pedig divattervező. Kidből előbb lesz modell, mint tanár. És ezt nem rosszból mondom. Elmentünk megünnepelni, hogy mindenkinek ilyen jól sikerült a félév. Este Z-vel összebújtunk a kanapén és megnéztünk egy filmet. Nem nagyon bulizunk már. Kinőttük már. Vagyis most ezt érzem. Nyakunkon az évvége, még házat is kell keresnünk, Z-nek kocsit is kell venni, össze is kell csomagolni, akkor, ha megvan a ház, berendezni, talán ki is kell majd festeni, kipakolni és belakni. Nagyon örülnék, ha pár éven belül összeházasodnánk és babánk is lenne. A legnagyobb vágyam, hogy végre apa lehessek és híres író.

A házkeresés nem megy. Egyszerűen nem találunk semmi jót. Vagy túl drága, vagy olcsó és kicsi. Vagy borzalmasan lepukkant. Már megörülök, hogy hónapok óta keresgélünk és semmit sem találunk. Bezzeg Linds-ék New Yorkba mennek, és rögtön találtak egy házat, ahol mind a négyen kényelmesen elférnek. Hiányozni fognak nagyon, de megbeszéltük, hogy havonta találkozunk, és tartjuk majd a kapcsolatot. A végzős bálra is készülünk. Természetesen a lányok be vannak zsongva, csak ezt a három rakoncátlan lányt nem érdekli. Titokban azonban, neveztük őket. Tudtuk, hogy valamelyikük nyerni fog, még ha nem is kampányolnak. Mindegyikük kedves, segítőkész és gyönyörű. Természetese titokban azt reméltem, Z nyeri, és hátha én lennék a bál király. Mi lennék akkor a tökéletes pár. De majd kiderül. Addig is el kell viselni, hogy Z néha hisztizik. És olyankor nem jó vele lenni. Most is kiverte a hisztit, mert mindegyik ruhára, amit eddig felpróbált azt mondtam, hogy szép és csinos benne. De hát ez így van! Aztán jött a felmentő sereg. Engem leváltott Jen és Linds, mi pedig a srácokkal szép csendben leléptünk. Maradjon inkább meglepetés. Beültünk egy étterembe és végre együtt lehettem a legjobb barátaimmal. Most nem kellett csendben hallgatnunk, hogy milyen színű legyen a ruha, a körömlakk, a rúzs, a cipő, milyen legyen a hajuk. Most csak mi pasik voltunk. Jól bekajáltunk, ezután elmentünk egy kocsmába sörözni egy kicsit. A lányok úgyis órákig fognak válogatni… 

U.I.: Megnyílt a chat ;) Bal oldalt van, kicsit lekell görgetni és ott van *.* remélem ott nagy lesz a forgalom ;)
Komikat kérek szépek ;)