2013. június 15., szombat

Bűntudat

Justin:

Meglepődtem mikor megláttam Zot a kocsmában. Kétszer volt itt a nyáron. Először sikeresen bekarmolt, de úgy.. Rossz volt ránézni. Másodszorra már ügyelt a bevitt alkohol mennyiségre. És ma reggel, amikor megláttam abban a ruhában. Hosszú hófehér lábaitól elállt a lélegzetem. Annyira gyönyörű teremtés. Épp ideje megrontani. Hazafelé menet sok mindenről beszélgettünk. Sajnálom, hogy elhagytam őt. Hiányzott a törődése nagyon. A sok felszínes kurvától megkaptam a szexet de az igazi törődést nem. A legjobb barátomat elvesztettem évekkel ezelőtt és eddig ez le sem esett. Mekkora barom vagyok, de még nagyobb barom, hogy fogadtam. És nekem kell megnyernem a fogadást különben nagyon rossz dolgok fognak történni Zoéval és ezt nem engedhetem. Direkt nem kapcsoltam villanyt mikor fölértem szobámba. Zo csalódott arcát látva elmosolyodtam. Leültem az ágyamra és néztem. Eltűnt pár percre majd törülközőben tért vissza. Kiéhezve vártam, hogy láthassam pőre testét. Háttal állt nekem. Karcsú dereka, formás kerek fenekét csodálhattam, meg amitől rögtön beindult a fantáziám. Miután felöltözött felhangosította a zenét és táncolni kezdett az ágyán. Úgy tekerte a csípőjét, mint a legjobb ribanc a közeli sztriptíz bárban. Fantasztikusan mozgott. Már alig vártam, hogy pénteken elkezdhessem tervemet.
Másnap reggel:
Késésben voltam, de ahogy láttam Zo is. Sietve kapkodta magára a ruháit majd a haját egy gyors kontyba fogta a feje tetején. Én is elkezdtem öltözni, miközben őt figyeltem. Villámsebességgel kihúzta a szemét fekete tussal, egy kis pirosító szájfény és rohant le a lépcsőn. Épp időben értem ki a kapun. Zo száguldott el előttem füléből fülhallgató lógott ki és üvöltött a zene. Komótosan sétáltam mögötte és formás fenekét stíröltem. Tetszet a látvány. Pici formás ám vékony lány volt. A pasik majd megvesztek érte, de félénk természete és sutasága miatt inkább a húgi szerepet töltötte be. Mosolyogva néztem, ahogy majdnem elbotlott saját lábában. A suliban gyorsan fölszaladt az emeletre és bekopogott a terembe.
-          Elnézést a késért! motyogta halkan. Leült Jen mellé, én pedig lehuppantam mögéjük. Tőlem már megszokták, hogy mindig kések. Nem vagyok jóban a reggellel. Óra közepén már alig bírtam nyitva tartani a szemem. Előttem Zo már az igazak álmát aludta hatalmas, puha körsálán. Elmosolyodtam majd fölálltam.
-          -Hová mész Justin? kérdezte Mrs. Herold a matek tanár, szemöldök ráncolva, s idegességében miért nem tudott mindenkit lekötni izzadt mint egy ló.
-          -A mosdóba. Mindjárt behugyozok. mondtam majd válaszát meg sem várva kimentem az udvarra és rágyújtottam. Élvezettel tüdőztem le a káros füstöt s lassan kifújtam. Csöngettek. Jen, Zo és Dave lépett ki az udvarra. Jen és Dave leléptek a tesiterem mögé. Gondolom, szórakoznak egy kicsit. Jen mindig is ilyen volt. Nem bír a vérével. Zo álmosan elcsoszogott mellettem. Annyira édes volt. Egy fehér converse tornacipőt viselt apró lábacskáin, egy világos farmer emelte ki vékony lábait és formás popsiját. Egy fehér kapucnis pulcsi volt rajta meow felirattal és egy nagy leopárd mintás körsál melegítette nyakát. Leült egy padra nem messze tőlem és lehunyta szemeit. Leültem mellé.
-          -Nem kéne valamelyik kurvádat hajkurásznod? Gondoltam, hogy a nélkül meg tudja állapítani, kivagyok, hogy rám nézne. Elmosolyodtam majd rá fújtam a dohány füstöt. Mosolyogva rám nézett és kikapta kezemből a cigit majd eltaposta. Halkan kuncogni kezdtem. Tényleg hiányzott. Eszembe jutott a fogadás és a torkom összeszorult. Ismeretlen érzés kerítette hatalmába szívem. Miez.. Talán bűntudat? Áááh. Már évek óta megszűnt ez az érzés számomra. De mivan akkor ha talán.. talán.. ő megváltoztat? Áhh.. Hova gondolsz Justin?! Te Bieber vagy, nem holmi kis köcsög. Ennyit erről. Véghez viszem a tervem és megnyerem a fogadást.

2 megjegyzés:

  1. Milyen fogadást?? :D:D:D: EEEh... D:D::D Nagyon tetszett a rész... ::D:D:D Úgyhogy siess a következővel!! :D:D:D:D <3 xox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ma hozom a kövi részt :) lassan megtudod ;) <3<3 remélem a többi is tetszeni fog :D XxXx

      Törlés